Most induló vállalkozásoknak és régóta működő szalonoknak egyaránt szól: csatlakozz a MikorMenjekhez az Alapító Partner Programban, vedd használatba a rendszert az első 30 napban, és egy teljes évig ingyen használhatod a legnagyobb, Business csomagunkat.
A MikorMenjek egy magyar online időpontfoglaló rendszer, egy kis szegedi csapat munkája. Az első verziót 2023-ban indítottuk el, és nagyon hamar kiderült két dolog: a vállalkozásoknak igenis szükségük van egy egyszerű, megbízható foglalási rendszerre, és a külföldi megoldások sokszor nem illenek a magyar mindennapokhoz.
Ezért szinte azonnal nekiláttunk egy teljesen új rendszer fejlesztésének – ezúttal kifejezetten a magyar vállalkozások igényeire szabva. Magyar nyelven, magyar ügyfélszolgálattal, olyan funkciókkal, amelyekre egy hazai fodrásznak, kozmetikusnak, masszőrnek vagy edzőnek valóban szüksége van.
2026 augusztusában elindult az új MikorMenjek. Most azt szeretnénk, hogy minél több vállalkozás megtapasztalja, mennyivel könnyebb az élet, ha a vendégek a nap bármely szakában, maguktól foglalnak – és hogy ezzel versenyképesebbé váljanak a saját piacukon.
Az indulás időszakában korlátozott számú vállalkozásnak egy évig ingyenesen biztosítjuk a teljes rendszert, Business csomag keretekkel.
Cserébe egyetlen dolgot kérünk: hogy valóban használd. Az első 30 napban legyen legalább öt vendéged, aki a rendszeren keresztül foglal nálad, és mondd el őszintén, mit gondolsz a MikorMenjekről. Így mi is tanulunk, te pedig egy évig költség nélkül építheted az online foglalást a vállalkozásodba.
Nem tartalmazza: a saját domaint (pl. azenszalonom.hu) – ez a programban is külön igényelhető, a mindenkori díjszabás szerint.
Regisztrálj szolgáltatóként a mikormenjek.hu/regisztracio oldalon, és a regisztrációnál pipáld be: „Szeretnék részt venni az Alapító Partner Programban…”. Fontos: utólag már nem lehet csatlakozni, ezért ezt most ne hagyd ki!
Ezután te is megkapod a szokásos 30 napos ingyenes első hónapot, bankkártya nélkül, minden funkcióval. Ez alatt kell teljesítened a két feladatot.
Legalább 5 különböző vendégnek kell a nyilvános foglalási felületen (a foglalóoldaladon, a weboldaladon vagy az appban) időpontot foglalnia nálad. A foglalásnak és magának az időpontnak is az első 30 napra kell esnie, és a vendégnek meg is kell jelennie.
Körülbelül két hét használat után, amint lezajlott az első foglalásod, a rendszer felkínál egy rövid értékelést. Adj csillagokat, és írj pár mondatot (legalább 100 karaktert) arról, hogyan tetszik a MikorMenjek. Nem csak dicséretre vagyunk kíváncsiak – az őszinte vélemény segít a legtöbbet.
Ha mindkét feladat teljesült, és még van szabad hely, a vezérlőpulton aktívvá válik az „Ingyenes csomag aktiválása” gomb. Nyomd meg a 30 nap lejárta előtt, és kezdődhet az ingyenes éved!
Ne felejtsd el megnyomni!A helyek az aktiválás sorrendjében fogynak, nem a jelentkezéskor. A jelentkezés tehát még nem foglal helyet – aki előbb teljesít és aktivál, az kapja meg. Az aktiválás nem automatikus: ha a határidőig nem nyomod meg a gombot, a lehetőség akkor is elvész, ha minden feladatot teljesítettél.
A vezérlőpulton egy oldalsáv (mobilon egy lebegő gomb) folyamatosan mutatja, hány napod van még hátra, hány szabad hely van a programban, hol tartasz a foglalásokkal, és mikor jelenik meg az értékelés. A határidő előtt emailben is emlékeztetünk.
Az időpontoknak is a 30 napon belülre kell esniük, ezért az első napokban oszd meg a foglalóoldaladat.
A következő időpontjukat foglalják már online – küldd el nekik a linket Messengeren, SMS-ben vagy tedd ki a közösségi oldaladra.
Facebook-oldal, Instagram-bio, Google Cégprofil – minél több helyen ott van, annál gyorsabban jönnek a foglalások.
Semmi gond. Ha nem teljesülnek a feltételek, vagy elfogytak a helyek, az ingyenes első hónapod ugyanúgy lejár, mint bárki másnak, és ugyanúgy megkapod az új regisztrálóknak járó korai előfizetési kedvezményt. Azzal, hogy jelentkeztél, semmit nem veszíthetsz.
Olyan új szolgáltató, aki a program ideje alatt regisztrál, és még nem vette igénybe az ingyenes első hónapot (például egy korábbi vállalkozásával). A már regisztrált vállalkozások és a vendégfiókok nem vehetnek részt. Vállalkozásonként egy részvétel lehetséges.
Kizárólag a vállalkozás tulajdonosa – a munkatársak és a székbérlők nem. Az értékelést is a tulajdonosnak kell leadnia.
Azok, amelyeket a vendég maga adott le a nyilvános felületen, megerősítette az email címét, és az időpontja már lezajlott. Nem számít bele a te vagy a munkatársaid által a naptárba beírt foglalás, a lemondott foglalás, és az sem, ha a vendég nem jelent meg. Ugyanaz a vendég (azonos email cím vagy telefonszám) csak egyszer számít.
Így tudjuk biztosítani, hogy valódi vendégekről van szó. A program idejére ezt a rendszer automatikusan bekapcsolja: a vendég egy kódot kap emailben, és azzal igazolja a címét. Ha kikapcsolod, az onnantól érkező foglalások nem számítanak bele a feladatba.
Elsősorban tanulunk belőle. Emellett a szabályzat elfogadásával hozzájárulsz ahhoz, hogy a véleményedet a MikorMenjek bemutatására is felhasználjuk, például a weboldalunkon vagy a közösségi médiában. Ilyenkor a keresztneved és a vállalkozásod neve is megjelenhet mellette, a hosszabb véleményeket pedig rövidítve közölhetjük.
Ilyenkor egyedi csomagot ajánlunk. Fontos tudni: amint bármilyen fizetős előfizetést indítasz, az alapító csomag azonnal megszűnik, a hátralévő ingyenes idő pedig nem vihető át.
A lejárat előtt több emlékeztetőt is küldünk. Ezután a mindenkori árakon fizethetsz elő. Ha nem fizetsz elő, a foglalóoldalad lezárul, de az adataid és a foglalásaid megmaradnak, és előfizetéssel bármikor folytathatod.
Igen, de az Alapító Partner Program és az ajánlási program nem vonható össze: ha az Alapító Programba jelentkezel, az ajánlód nem kap utalványt. Az alapító csomag más kedvezménnyel vagy kuponnal sem kombinálható.
A feladatok teljesülését ellenőrizzük. Ha kiderül, hogy a foglalások nem valós vendégforgalomból származnak, a részvételt – és ha már aktiválták, az alapító csomagot is – visszavonhatjuk.
A helyek száma korlátozott, és azé a hely, aki elsőként aktivál. Ha szeretnéd, hogy a vendégeid már holnaptól online foglaljanak nálad, és egy évig ne kelljen fizetned érte, most jelentkezz!
Jelentkezni 2026. december 31-ig, illetve a helyek elfogyásáig lehet. A részletes feltételeket az Alapító Partner Program részvételi szabályzatában találod.